top of page
  • Szerző képeMOGY

Hagyományőrzők, íjászok regisztrációja

Frissítve: 2019. júl. 17.

Tisztelt Hagyományőrzők, Íjászok!


A tavalyi sikeres visszatérés után idén is megrendezésre kerül a MOGY az Ópusztaszeri Emlékpark területén, az Országos Baranta Szövetség szervezésében.


A hagyományőrzők és íjászok koordinátoraként az én feladatom meghívni, regisztrálni, tájékoztatni a hagyományőrző csoportokat, egyéni hagyományőrzőket, íjászokat a rendezvénnyel kapcsolatos tudnivalókról.


Kérlek benneteket, hogy figyelmesen olvassátok el az alábbiakat, mert az előzőekben megszokottakhoz képest fontos változások történtek a lebonyolítással kapcsolatban.

Fotó: Varga Zoltán

Az 2019-es MOGY szervezésénél a rendezvény finanszírozási feltételeit át kellett alakítani. Egyrészt azért, hogy hosszú távon is fenntartható legyen, illetve hogy ne magánszemélyek vigyék az esetleges terheket (az előző évben ugyanis ez történt, a főszervező, valamint más magánszemélyek vállalták a rendezvény költségit, többek között hitellel).


A 2019-es MOGY-on tehát a következő változásokkal találkozhatunk.


Ingyenesen vehetnek részt a rendezvényen, akik

  • a rendezvényt megelőzően önkéntesen részt vesznek az építésben,

  • a rendezvény ideje alatt részt vesznek a lebonyolításban (íjásztatnak, bemutatót tartanak, részt vesznek az élőképben… stb.), és

  • 2019. 07. 15-ig leadják részemre a regisztrációjukat (létszámmal, nevekkel), valamint minden 14 év alatti résztvevő, látogató.

  • Akik adománnyal segítik a rendezvényt (étel, ital, felszerelés, stb.)


Tehát a fent nevezettek kivételével minden látogató 3 000 Ft-os támogatói jegyet fizet a rendezvényre való belépés előtt a főbejáratnál felállított pénztárnál.

A támogatói jegyből származó bevételt a szervezők:

  • 1 000 Ft jótékonysági célra: Kárpátaljai gyermekek és családok segítésére, többek között például Kárpátalja legrégebbi iskolájának, a 117 éves Kossuth Lajos középiskolának segítésére

  • 2 000 Ft pedig az idei MOGY finanszírozására.

A támogatói díj fejében azonban a látogatóknak:

  • ingyenesen tekinthető meg a rotunda és a Feszty-körkép (ez magában 2 000 Ft volt).

  • ingyenes parkolási lehetőség,

  • ingyenes lesz a mosdók használata,

  • ingyen lehet sátrazni,

a sátrazóknak meleg vizes tusolási lehetőségük is lesz.


Tehát még egyszer: az ingyenes részvétel feltétele az előzetes regisztráció és a tevékeny részvétel az előkészítésben és a lebonyolításban.


Természetesen, ha valaki résztvevőként megfizeti a támogatói jegyet, azt köszönjük szépen.


Az íjászfaluról:

Az íjászfaluban lehetőség van jurták, hadi sátrak felállítására a tavalyinál nagyobb területen. A Június elejei területbejáráson a szervezők megegyeztek a rendezvény különböző területeinek elosztásában, így idén mind az íjászfalu, mind a vendéglátósok csak az előre megbeszélt – számukra fenntartott területeken foglalhatnak helyet.

Vélhetően nyugodtabbak lesznek a körülmények, mivel a nagyszínpad helye máshol lesz.

A kempingsátrak felállítása tiltott az íjászfalu környezetében.


Az íjászati lehetőségekről:

Szeretnénk az íjászfalu szomszédságában lévő dombnál lehetőséget biztosítani az előző években kialakultak szerint a gyakorlásra, valamint az érdeklődő látogatóknak, gyerekeknek az íjászat kipróbálására. Ehhez kérünk jelentkezőket, akik váltásban íjásztatnak.


Íjászversenyek:

A jelenlegi tervek szerint két íjászverseny szervezését tűztük ki célul:

  • Szombaton késő délután az élőkép lebonyolítását követően, az élőképben részt vevők részére „Szeri hétpróba” elnevezésű versenyt (részletek később).

  • Vasárnap délelőtt egy 10-15 célos 1 vagy 2 körös (a résztvevők számától függően) FITA, illetve 3D célokra lőhető verseny (előzetes regisztrációhoz kötött, max. 200 fő).

Szeretném, hogy azok, akikhez eljut ez a tájékoztatás, osszák meg, adják tovább mindenkinek, akiket érdemesnek tartanak a MOGY-on való részvételre.


Természetesen bármilyen kérdéssel forduljatok hozzám elérhetőségeimen a facebook profilomon, e-mailben: endre416@gmail.com és telefonon: +36702048479.


Üdvözlettel:

Pintér Attila

1 250 megtekintés5 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page