A 2019-es Temesvári Magyar Napok három napi vigasságot, színt és életet vitt a régi nagy magyar városba. Mi, Barantások természetesen nem mondhattunk nemet a meghívásra, melyet még egyszer köszönünk. Fantasztikus élményt jelentett, hogy ott lehettünk, felléphettünk és élvezhettük minden percét. Ugyan csak vendégként csatlakoztam a Baranta Válogatott csapatához, mégis egységként működtünk.
Személy szerint a Temesvári Magyar Napokat én a lehetőségek rendezvényeként tartanám számon. Millió egy ismeretség köttethet, régi barátok láthatják újra egymást. E mellett persze a szórakozás sem utolsó. Rengeteg program, ismert és feltörekvő előadók színes palettájából választhattak a városközpontba látogatók. Gyönyörű néptáncosokat láthattunk, megfigyelhettük ahogyan megelevenedik múltunk a színpadon. A mozgás ugrások, dobbantások és lábemelések sora, melyet színes szoknyák, kötények kavalkádja kísért.
A mozgáskultúrába nem csak a tánc, de a harc is ugyan úgy beletartozott. Ennek bemutatására több Baranta bemutató szolgált. Ezek során a nézőket, ahogy én észre vettem, az ostor és a birkózás nyűgözte le legjobban, de persze az elmaradhatatlan íjászat és vívás számok sem szenvedtek hiányt elismerő pillantásokból.
A vásárról is érdemes legalább pár szót ejteni, ugyan is ott aztán el lehetett veszni. Minden, mi szem szájnak ingere, megtalálható volt. Ékszerek, játékok, kézműves termékek a plüssnyusziktól a bőrmívességig. Nem csak ámulni és bámulni volt lehetőségünk, hanem fantasztikus magyar ételek és italok kóstolására is, ha esetleg a nagy vásárjárás közepette megéheztünk volna. Amikor kezdett besötétedni, újabb csodás dologban lehetett része a vendégeknek. Tűzzel játszó, bátor emberek jelentek meg a színpad előtt és kápráztattak el mindenkit finom, látványos mozdulataikkal. Mindezek után, az adrenalinnal és tűzzel megtelt embersereg együtt énekelhette Nagy Feróval azokat a bizonyos fülbemászó dallamokat és ritmusra ugrálhattak, melyet biztosan állíthatom, senki nem tudott megállni.
Rádöbbentem, mennyire is jó nekünk itt, az "új" határainkon belül élőknek. Igen, nyelvet kell tanulnunk, de nem egy olyat, melyet félig az anyanyelvünknek kell tekinteni. Azon a nyelven ismerkedni, hétköznapi ügyeinket intézni. Egy bevásárlás alkalmával a boltossal szóba elegyedni, beérve az iskolába, munkahelyre a főnökkel vitázni. Ezek az apró dolgok talán másnak jelentéktelennek tűnnek, de igazán ez határozza meg a mindennapjainkat, ez által az egész életünket. Nem kell idegennek éreznünk magunkat a saját hazánkban, és hiába vannak a kint élőknek is magyarul beszélő családtagjaik, barátaik, mégis szinte egyedül vannak, kisebbségben. Kisebbségben egy olyan földön, mely magyar volt. Ebben ez a szörnyű, hogy "otthon idegenek". Paradoxon, nem igaz?
Mindez leginkább a hazaúton fogalmazódott meg bennem, mely során ugyan kimerültnek, de annál gazdagabbnak érezhettem magam, és amikor ezt mondom, szerintem az egész csapat nevében beszélhetek: már várjuk a jövő évet! Fűrész Diána
Comments